|
A csöndes útra már levél pereg,
Nem bólogat a jó akácfa már.
Nem száll elénk dal; illat elveszett -
Csöndben legyünk. Lásd, haldokol a nyár.
Virágeső várt nemrég minket itt
S míg lomb volt, nékünk suttogott a gally,
Nekik kitárta szívünk rejtekit,
Nekik szólt itt az eltitkolt sóhaj.
Ölelkező lomb sugva biztatott:
Hajolj szívemre te is, édesem,
S e kis levél, ez árva elhagyott,
A mi titkunkkal hal meg csöndesen.
Jer, jer végig még egyszer az úton,
Melyről szín, illat, minden elveszett -
E bús halódás csöndesít, tudom, -
Kulcsold imára kis fehér kezed!...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mint sötétet...
Mint sötétet a fény -
úgy leltelek,
mint utazó...
» Hegedű
Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint...
» Péntek
Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már...
» Ki-kigyullad fényed
Ki-kigyullad fényed
emlékezetemben,
s mint...
» Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Kesergő, bús, szerelmes panaszra mit feleljek?
E...
» Mint mikor a nap...
Mint mikor a nap az ellátás szélére lejutván
Vis...
» Vígasztalás
Ah! hogy beszéljek újolag
Őróla néked, árva...
» Esti séta
Az út az esti sétán
lassan sötétedett,
köröttem...
|
