Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ölelve tartalak Ölelve tartlak, Istenem,
Mi gyöngéd karcsu...
» A jegyes éneke Uram, ölelj magadhoz engem.
Ma valami sír a...
» Vágy Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
me...
» Nénia Könyvekre hajtom le fejem,Mint fáradt vándor...
» Sándor estéjén Könnyeim peregnek,
Szívem majd megszakad,
Kimon...
|