|
Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpűlnék,
Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
Száradok én; a bú lassú halállal emészt.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Eső
Az eső magasról jön
és halkan fürdeti a...
» Akit igaznak hittél
Akit igaznak hittél, gyáván elárult téged,
kit...
» A tavaszi sziv
Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit...
» Csend
Színeimet pazaroltam,
s most hűséggel...
|
